|
Őszbúcsúztató Bécsben
October 11, 2011
Igazi őszbúcsúztatót tartott a Qualysoft bécsi irodájában. Az idén is kortárs művészek alkotásait
mutattuk be az irodaterekben rendezett tárlaton.
"Lássunk a felszín mögé, a lényeg ott lapul!"
June 8, 2011
2011. május 31-én tartottuk meg az IDS Scheer Hungáriával közösen 1. Business Process Management
Napunkat. Mivel az első ilyen témájú rendezvényünk volt, igyekeztünk nagyon érdekes és izgalmas
áttekintést adni vendégeinknek a BPM világáról, milyen trendek tapasztalhatók ma a világban és első
sorban régiónkban, melyeket mi is hasznosíthatunk.
A partner üzleti igényeinek ismerete nélkül nem megy
November 10, 2010
Éves konferenciáján értékelte az elmúlt évek tapasztalatait a Qualysoft Zrt. vezetése. Oros Péter,
a Qualysoft Csoport nemzetközi vezérigazgatója szerint a siker kulcsa az ügyfelek üzleti igényeinek
a megértése.
Szakmai nap 2010
October 8, 2010
2010. szeptember 30-án tartottuk meg a Qualysoft hagyományos Szakmai Napját. Ezúttal a hatékonyság
és a számokban mérhető eredmények játszották a főszerepet.
A fény éjszakája
September 27, 2010
2010. szeptember 15-én tartotta a Qualysoft immár hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényét "A fény
éjszakája" címmel.
Enterprise Content Management 2010 díjat nyert az Infinica
June 10, 2010
A PENTADOC tanácsadó cég és a Computerwelt Kiadó „gazdaságosság” kategóriában ECM 2010 díjjal
tüntette ki a Qualysoft Ausztria által kifejlesztett INFINICA output management szoftvert. A díj
átadására 2010. május 11-én az ECM 2010-es nap keretében a Schönbrunni kastélyban került sor.
Docfinito: webes iratautomatizálás kisvállalkozásoknak
May 28, 2010
A Qualysoft Informatikai Zrt. tavaly jelent meg a hazai, illetve az európai piacon a nagyvállalatok
és az közigazgatási szervezeteknek szánt DocFlow iratautomatizáló platformjával, amely
professzionális dokumentum-generálási feladatok testre szabását, hatékony fejlesztését és portálba
integrálását támogatja.
A mikrovállalatoknak is érdemes szoftvert fejleszteni
May 25, 2010
A napokban jelentette be új termékének fejlesztését a Qualysoft. A fejlesztés különlegessége, hogy
nem az államigazgatás, a nagy vagy közepes társaságok, hanem a kis- és mikrovállalatok igényeinek
kielégítésére törekszik a szoftverfejlesztő társaság
Új iratautomatizálási rendszer a Qualysoft-tól
May 20, 2010
Év végére dobja piacra új iratautomatizálási rendszerét a Qualysoft. A kis-, és mikrovállalatok
igényei szerint fejlesztett költséghatékony, s bármely weboldalba könnyen beilleszthető
Docfinitoval, az Infinica termékcsaládjának új tagjával egyszerűen generálhatók megszemélyesített
dokumentumok.
Qualysoft: K+F-részleg fejleszti az egyedi alkalmazásokat
May 11, 2010
Másképp kell hozzáállni az egyedi projektmunkákhoz és termékfejlesztésekhez, mint a késztermékként
megvehető alkalmazások elkészítéséhez – állítja Bayer József, a Qualysoft Zrt. kutatásfejlesztési
részlegének vezetője.
Új irodába költöztünk!
April 14, 2010
2010. április 1-jétől a Qualysoft egy igazán elegáns, reprezentatív és modern irodában áll ügyfelei
rendelkezésére. Szeretjük az új irodánkat és jól érezzük itt magunkat, hiszen pontosan olyan, mint
mi: rendezett és mégsem unalmas, nyugodt és mégis dinamikus, egyszerre modern és barátságos.
Teljes portfólió
November 9, 2009
A régiónk hat országában jelen levõ Qualysoft-csoport a gazdasági válság idején is hozza formáját,
és teljes szolgáltatási termékportfóliót kínál az üzleti és államigazgatási szféra szereplõi
számára, legyen szó IT-üzemeltetési szolgáltatásokról, új technológiákról vagy informatikai
szakemberek közvetítésérõl.
Elektronikus beszerzés ERP-vel
November 9, 2009
A Microsoft Dynamics AX2009 programon alapuló államigazgatási megoldások a beszerzés, a tárgyi
eszközök, a humán erõforrások, a projektelszámolás vagy a kontrolling területén is alkalmasak a
speciális igények megvalósítására.
Szakmai Nap
September 23, 2009
Válság ide vagy oda, a vállalkozások üzletmenete nem állhat le, mert akkor a makrogazdaság által
generált negatív hatások csak tovább gyűrűznének. Az informatikai és az informatikai szolgáltatások
tipikusan azt a láthatatlan és csendes hátországot jelentik a vállalkozásoknak, amelyekkel a
mindennapi működés a jelenlegi körülmények között is biztosítható. Sőt, már most érdemes 2010-re
koncentrálni és most megalapozni azokat az informatikai fejlesztéseket, beruházásokat, amelyekkel a
még fejlettebb technológia előnyeit élvezhetjük és amelyek a gazdálkodást még hatékonyabbá
tehetjük.
Új Kereskedelmi Igazgató a Qualysoftnál
July 13, 2009
Július 1-től Sövegjártó Róbert a közép-európai régióban informatikai szolgáltatásokat nyújtó
Qualysoft Informatika Zrt. kereskedelmi igazgatója.
|
Őszbúcsúztató Bécsben
October 11, 2011
Igazi őszbúcsúztatót tartott a Qualysoft bécsi irodájában. Az idén is kortárs művészek alkotásait
mutattuk be az irodaterekben rendezett tárlaton.
"Lássunk a felszín mögé, a lényeg ott lapul!"
June 8, 2011
2011. május 31-én tartottuk meg az IDS Scheer Hungáriával közösen 1. Business Process Management
Napunkat. Mivel az első ilyen témájú rendezvényünk volt, igyekeztünk nagyon érdekes és izgalmas
áttekintést adni vendégeinknek a BPM világáról, milyen trendek tapasztalhatók ma a világban és első
sorban régiónkban, melyeket mi is hasznosíthatunk.
Szakmai nap 2010
October 8, 2010
2010. szeptember 30-án tartottuk meg a Qualysoft hagyományos Szakmai Napját. Ezúttal a hatékonyság
és a számokban mérhető eredmények játszották a főszerepet.
A fény éjszakája
September 27, 2010
2010. szeptember 15-én tartotta a Qualysoft immár hagyományos nyárbúcsúztató rendezvényét "A fény
éjszakája" címmel.
Új irodába költöztünk!
April 14, 2010
2010. április 1-jétől a Qualysoft egy igazán elegáns, reprezentatív és modern irodában áll ügyfelei
rendelkezésére. Szeretjük az új irodánkat és jól érezzük itt magunkat, hiszen pontosan olyan, mint
mi: rendezett és mégsem unalmas, nyugodt és mégis dinamikus, egyszerre modern és barátságos.
Szakmai Nap
September 23, 2009
Válság ide vagy oda, a vállalkozások üzletmenete nem állhat le, mert akkor a makrogazdaság által
generált negatív hatások csak tovább gyűrűznének. Az informatikai és az informatikai szolgáltatások
tipikusan azt a láthatatlan és csendes hátországot jelentik a vállalkozásoknak, amelyekkel a
mindennapi működés a jelenlegi körülmények között is biztosítható. Sőt, már most érdemes 2010-re
koncentrálni és most megalapozni azokat az informatikai fejlesztéseket, beruházásokat, amelyekkel a
még fejlettebb technológia előnyeit élvezhetjük és amelyek a gazdálkodást még hatékonyabbá
tehetjük.
Minderről többet megtudhat "
Sakk-matt a válságnak: okos informatikai beruházásokkal a biztos holnapért" c.
Szakmai Napunkon.
Időpont:
2009. szeptember 23. (szerda), 9.00 órai kezdettel.
Helyszín: Ramada Plaza Budapest, 1036 Budapest, Árpád fejeledem útja 94.
Nyertes Qualysoft Pályázatok
June 9, 2009
Docflow, nFinder, Wise, RCIF fejlesztésére nyert támogatások...
Szelíd fegyelem örökmozgóknak
March 7, 2009
Hiperaktív gyerekeknek szervezett sportrendezvényt támogatott a
Qualysoft.
A Qualysoft portálbiztonságban és üzemeltetésben terjeszkedik
March 5, 2009
Több hónapos tárgyalás sorozat után a Qualysoft Csoport ez év elején 30%-os tulajdon részt szerzett
a hazai piacon portál- és portálbiztonsági megoldásairól illetve a portálok üzemeltetésében elért
sikereiről jól ismert Publishing Factory cégben.
Vernissage Bécsben
October 30, 2008
Immáron második alkalommal láttuk vendégül ügyfeleinket és partnereinket a Qualysoft bécsi
irodájában művészeti kiállításon. Az idén Nóra Szabó és Pierre Schrammel képeivel ismerkedhettek
meg az osztrák, magyar, szlovák és német vendégek.
DMS Expo, Köln
September 1, 2008
A Qualysoft a kölni DMS Expo-n mutatja be legújabb
INFINICA Enterprise Output Management megoldását. Szeretettel várjuk a 2008-as
kölni DMS Expo-n,
a 7. pavilon D99
.
standján
!
Web2 a vállalati gyakorlatban
July 7, 2008
A Qualysoft Austria előadott a Business Circle rendezvénysorozat „Web2 a vállalati gyakorlatban”
szimpóziumán...
Borkóstoló Bécsben!
February 8, 2008
2008. február 8-án nagy sikerű ügyfélrendezvényt tartott a Qualysoft Csoport a bécsi magyar
nagykövetségen, ahol osztrák, magyar és szlovák ügyfelek egyaránt képviseltették magukat...
Qualysoft a CeBIT-en!
January 30, 2008
A Qualysoft részt vesz a 2008-as CeBIT informatikai kiállításon Hannoverben (2008. március
4-9.)!
Iroda megnyitó Bécsben
October 19, 2007
A Qualysoft osztrák irodája immár új helyen, a 21. századot idéző, modern környezetben áll ügyfelei
rendelkezésére. Az iroda valóban high tech és Bécs egyik legnagyobb beruházását jelentő ipari
parkban található (Saturn Tower, Leonard-Bernstein str. 10.).
Idén is kiállítunk a Systems-en!
October 12, 2007
A Qualysoft Informatikai Zrt. idén is részt vesz kiállítóként a
Systems 2007 (www.systems.de) informatikai szakkiállításon Münchenben...
DMS Expo – September 25/27, Köln
September 12, 2007
Infinica is presenting its latest version of its enterprise output management solution at the DMS
Expo in Cologne.
Qualysoft az internethajón
May 7, 2007
8. alkalommal kerül megrendezésre 2007.05.10-én az Internethajó című rendezvény, amely a magyar
információs társadalom fejlődését meghatározó piaci, társadalmi, tudományos, kormányzati és
nemzetközi szervezetek fóruma...
Dokumentummenedzsment felsőfokon
May 7, 2007
A Computerword Dokumentummenedzsment címmel szervezett rendezvényt 2007. május 24-én a téma iránt
érdeklődő cégeknek. Az előadásokon a dokumentummenedzsment megoldások piacáról...
CIO Fórum - 2007. április 26.
April 16, 2007
A budapesti 9. CIO Fórumon Dr. Herbert Liebl SOA témakörben ad elő.
Qualysoft leányvállalat Romániában
March 19, 2007
A Közép-Kelet-Európa-i régióban rejlő adottságokat eddig is tudatosan
kihasználó, budapesti székhelyű Qualysoft Csoport további terjeszkedésének következő állomása
Románia...
January 1, 1970
January 1, 1970
|
Qualysoft GmbH Deutschland
D - 70567 Stuttgart
Zettachring 8a
Tel.: +49 711 7287-2700
Fax: +49 711 7287-2749
Email: office@qualysoft.de
http://www.qualysoft.de
Qualysoft Romania
R - 011066 Bucharest
Sector 1 Intrarea Gadinti No.2
Tel.: +4 031 7100 375
Fax: +4 031 7100 378
Email: office@qualysoft.com
www.qualysoft.ro
|